Delicious Food

Áfonyás-pisztáciás keksz

Egy kedves ismerősünktől kaptunk tavaly karácsonykor ajándékba egy kicsi csomagot, amiben áfonyás pisztáciás fehér csoki is volt. Azóta piszkálja a csőrömet ez a kombináció, de eddig valahogy elmaradt a megvalósítás. Most, hogy sikerült beszereznem az aszalt vörös áfonyát és pisztáciát is egyszerre, elhatároztam, hogy legyártok egy táblányi csokit. Már csak egy dolog hiányzott: a fehér csoki, mert azt persze elfelejtettem venni. De semmiképpen nem akartam lemondani az áfonya és a pisztácia összeházasításáról, így belegyúrtam őket egy vajas keksz-tésztába. Nem bántam meg 🙂
DSCF0124
Hozzávalók:
165 g vaj
85 g cukor, én barna cukrot használtam, de fehérrel is működik (édesszájúak használhatnak több cukrot)
fél kiskanál vanília esszencia
225 g finomliszt
70 g pisztácia (nem sózott!)
70 g aszalt vörös áfonya
(Nekem ebből a mennyiségből 17 darab keksz kerekedett.)
A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, majd egy hengerré formázzuk, és folpackba csomagolva kb 1 órára a hűtőbe tesszük, hogy alaposan áthűljön. Miután kivettük, éles késsel kb 1 centi vastag szeletekre vágjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. 180 °C-ra előmelegített sütőben (légkeverésen 160 °C-on) kb 15 percig sütjük, míg a széle barnulni nem kezd. Óvatosan szedegessük ki a tepsiből, mivel ez a vajas tészta nagyon szétesős még melegen (ha kihűlt, szépen összeáll).
DSCF0128

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!